Általában véve, amikor szeretnénk külföldre menni dolgozni, az első dolgunk mindig az, hogy elkezdünk az adott ország nyelvén beszélni. Ehhez persze rengeteg odafigyelés, és természetesen kitartás is szükséges, hiszen ha így teszünk, akkor rövid időn belül sikerrel járhatunk. Amire ezen kívül még oda kell figyelnünk, hogyha nincs az adott országban ismerősünk, akkor a netes segítségeket kell kihasználnunk. Ezt persze több módon is megtehetjük, hiszen számtalan olyan cég működik manapság, akik közvetítéssel foglalkozik, de ha erre nem szeretnénk időt és energiát szánni, akkor keressünk fel olyan internetes felületeket, mint például a HollandiaMunka.hu. Ugyanis így saját magunk válogathatunk a különféle ajánlatok közül, valamint pontosan olyan állásokat pályázhatunk meg, amelyek számunkra tökéletesen megfelelőek lehetnek. Amikor pedig úgy döntünk, hogy valóban kiköltözünk és már a fix állásunk is megvan, mindenképp tervezzük meg az egész folyamatot, hiszen csakis így mehet majd minden gördülékenyen és profi szinten, ami a saját életünket is igen csak megkönnyíti.