Rengeteg alkalommal találkozhatunk azzal a problémával, hogy komolyabb kertfelújítás után szeretnének egy olyan házi állatot, amelyet a szép új kertben szeretnénk tartani. Amennyiben nem akarunk komolyabb kár elszenvedői lenni, mindenképp érdemes egy láthatatlan kerítés kiépítése, amelynek köszönhetően a frissen telepített gyep, valamint a szebbnél szebb virágok tökéletesen biztonságban lehetnek. Egyáltalán nem mindegy, hogy kutyánk mennyi tanítás és károkozás után jön rá arra, hogy mi az amit lehet, és mi az amit nem, így érdemes a mai modern megoldások egyik igénybe venni. A láthatatlan kerítés valóban egyszerűen és gyorsan telepíthető, ez mellett pedig egyáltalán nem csúfítja el a kert jól megszokott összképét. Természetesen vannak esetek, amikor már csakis ezek a fajta kerítések azok, amelyek segítséget nyújthatnak, azonban ebben az esetben általában a kert már romokban szokott heverni. Ezt pedig egyik tulajdonos szem szereti, éppen ezért egyre nagyobb számban fogynak a láthatatlan kerítések.