Természetesen egy új munkahely új kihívásokkal is jár, ennek köszönhetően pedig biztosak lehetünk abban, hogy kellő képen fejlődhetünk, viszont mindenképp tudnunk kell, hogy melyik az az irány, amit szeretnénk megcélozni. Nem csak azért, mert az olyan különleges lehetőségek, mint Budaörs állás a rendelkezésünkre áll, de ez mellett az sem utolsó szempont, hogy a karrierünk milyen irányt vesz. Ha már tudjuk, hogy melyik az a terület, amely minden szempontból érdekes lehet a számunkra, akkor érdemes mindig ugyanarra orientálódni, hiszen ha így teszünk, akkor hosszú távon is minden rendben lehet. Akik pedig jó pár év után döntenek úgy, hogy inkább egy másik irány az, amerre szeretnének elindulni, az sem gond, viszont ekkor a megfelelő tovább képzéseken is maradéktalanul részt kell venni. Ha pedig egy nyelv tanulási lehetőség is tárul elénk, mindenképp legyünk nyitottak, hiszen ha így teszünk, akkor valóban értékes részei lehetünk a munka erő piacnak is. Ez pedig fontos manapság, amikor ekkora verseny van minden területen.

2016.05.07.
A tanulás egy olyan lehetőség, amit mindig ki kell használni
- Nagy Gergő
- 2016.05.07.
- Egyéb
Nagy Gergő
Adminisztrátor
Nagy Gergő bejegyzései
-
Éjjel és nappal is találhatunk jó vízvezeték szerelőt
2022.12.06.
-
Csökkentse számláit velünk, használjon hőszivattyút otthona melegen tartásához
2022.11.16.
-
Kiváló ár/érték arányú műköröm alapanyagok
2022.11.15.
-
Csak a megfelelő gépekkel lehet hatékony a vállakozásunk
2022.10.24.
-
Tartós és dekoratív padlók betonból
2022.10.10.
Nagy Gergő hozzászólásai