Általánosságban véve fontos, hogy az esküvő pontosan úgy legyen megörökítve, ahogyan azt az ifjú pár szeretné. Ezt igen nehéz elérni, hiszen ma már igen magasak az igények az esküvői fotózás kapcsán. Egyáltalán nem mindegy például a helyszín, sem pedig az időszak, ez mellett pedig a napszak is lényeges a különleges fények miatt. Éppen ezért, ha úgy döntünk, hogy mi magunk is profi képeket szeretnénk, érdemes lehet mindent előre lebeszélni. Nem csak azt, hogy mikor készüljenek el a minőségi képek, hanem azt is, hogy pontosan milyen stílusú fotókat szeretnénk. Egyre többen döntenek a különleges helyszínek mellett, ennek köszönhetően pedig nem ritka a vízben, vagy éppen a nagyobb szántóföldön való fényképezkedés. Amennyiben pedig úgy döntünk, hogy szeretnénk egy komolyabb sorozatot is még az esküvő előtt, akár egy próba fotózást is csinálhatunk, amelynek köszönhetően mi, megrendelők is fogjuk tudni, hogy mit várhatunk el a fotóstól, valamint maga a szakember is tisztában lesz azzal, hogy a pár pontosan milyen stílusú képeket szeretne, valamint hogy ezt pontosan hogyan is lehet kivitelezni.

esküvői fotózás
2015.10.21.
A próba fotózás remek alkalom lehet egy minőségi fotósorozat készítésére
- Nagy Gergő
- 2015.10.21.
- Egyéb
Nagy Gergő
Adminisztrátor
Nagy Gergő bejegyzései
-
Éjjel és nappal is találhatunk jó vízvezeték szerelőt
2022.12.06.
-
Csökkentse számláit velünk, használjon hőszivattyút otthona melegen tartásához
2022.11.16.
-
Kiváló ár/érték arányú műköröm alapanyagok
2022.11.15.
-
Csak a megfelelő gépekkel lehet hatékony a vállakozásunk
2022.10.24.
-
Tartós és dekoratív padlók betonból
2022.10.10.
Nagy Gergő hozzászólásai