A fiatalok egyre korábban kezdenek neki a munka keresésnek, hiszen akár még arra is hajlandóak, hogy iskola mellett dolgozzanak. Ha Nagykanizsa állás, vagy éppen diákmunka kapcsán fontos számunkra, mindenképp legyünk tisztában azzal, hogy melyek azok a helyek és hirdetési felületek, ahol mindenképp érdemes keresgélnünk. Természetesen a legjobb hely az internet lehet, ahol nem csak a környék összes munkáltatóját megtalálhatjuk, de azokat a nyitott pozíciókat is megismerhetjük, amelynek köszönhetően mi magunk is találhatunk munkát. Nem mindegy, hogy milyen munkát találunk, hiszen ha mellette még iskolába járunk, mindenképp fontos lehet a rugalmas, vagy éppen részmunkaidős tevékenység. Ha pedig a munkakörünk kapcsolódik esetleg a szakmánkhoz, amit éppen tanulunk, akkor némi szakmai gyakorlatot is szerezhetünk azzal, ha a tanulmányaink mellett még a munka világában is jelen vagyunk. Ha pedig a szakemberek még segítenek is nekünk, minden munkakörbe könnyedén és gyorsan bele tanulhatunk akár már rövidebb időn belül is.

2016.03.09.
A munka keresés diákként sokszor nehezebb lehet, mint gondolnánk
- Nagy Gergő
- 2016.03.09.
- Egyéb
Nagy Gergő
Adminisztrátor
Nagy Gergő bejegyzései
-
Éjjel és nappal is találhatunk jó vízvezeték szerelőt
2022.12.06.
-
Csökkentse számláit velünk, használjon hőszivattyút otthona melegen tartásához
2022.11.16.
-
Kiváló ár/érték arányú műköröm alapanyagok
2022.11.15.
-
Csak a megfelelő gépekkel lehet hatékony a vállakozásunk
2022.10.24.
-
Tartós és dekoratív padlók betonból
2022.10.10.
Nagy Gergő hozzászólásai