A kaucsuk a legfontosabb alkotóeleme az abroncsnak, így egyáltalán nem mindegy, hogy milyen mennyiségben található meg az adott abroncsban. A autógumi akció során is érdemes mindig utánanézni vásárlás előtt az egyes abroncsok összetételének, hiszen a megfelelő alapanyagok szavatolják a hosszú élettartamot és a megbízhatóságot. A különféle kaucsukokra egyaránt jellemző, hogy a tulajdonságaikat befolyásolják a polimerizációfokok. A kaucsukok közül megkülönbözetünk olyat, amelyben a molekulatömeg eloszlása széles, és megkülönböztetünk olyat is, amelyben ugyanez az eloszlás helyes. Abban az estben, ha a molekulák egyformák, akkor sokkal szorosabban tudnak rendeződni, tehát sokkal könnyebben kristályosodhatnak. Ez a fajta, jó minőségű kristályosodás kifejezetten kedves akkor, amikor a kaucsukot elkezdik melegíteni. Mivel hő hatására a kristályos szerkezet megolvad, így a kaucsuk rövid időn belül cseppfolyóssá válik, tehát megolvad. Így könnyen megállapítható a kaucsuk olvadás pontja. Ugyanúgy megállapítható ez a hőfok, mint például a jég esetében, amiről tudjuk, hogy nulla fok. Azok a kaucsuk fajták, amelyeknek molekula szerkezete több féle molekulából épül fel, nem kristályosodnak olyan könnyen, ennek következtében olvadáspontjuk is nehezebben határozható meg. Ez azért nem túl jó, mert így a gyártók (az olvadáspont meghatározásának hiányában) nem tudják pontosan, hogy milyen hőmérsékletre kell melegíteniük az anyagot. Ezért van az, hogy az ilyen összetételű kaucsuk viszkozitása a melegítés hatására lecsökken.

2013.08.08.
A kaucsuk az abroncs legfontosabb alkotórésze
- Nagy Gergő
- 2013.08.08.
- Egyéb
Nagy Gergő
Adminisztrátor
Nagy Gergő bejegyzései
-
Éjjel és nappal is találhatunk jó vízvezeték szerelőt
2022.12.06.
-
Csökkentse számláit velünk, használjon hőszivattyút otthona melegen tartásához
2022.11.16.
-
Kiváló ár/érték arányú műköröm alapanyagok
2022.11.15.
-
Csak a megfelelő gépekkel lehet hatékony a vállakozásunk
2022.10.24.
-
Tartós és dekoratív padlók betonból
2022.10.10.
Nagy Gergő hozzászólásai