A ruháinknak mindig biztosítanunk kell a megfelelő mennyiségű és minőségű helyet, hiszen csakis akkor lehetnek biztonságban, ha egy olyan szekrényben pihennek, amely kifejezetten a tárolásukra lett kialakítva. Ha a ruhatárunk valamivel nagyobb a hagyományosnál, mindenképp ehhez mérten válasszuk ki a bútort, hiszen nincs is annál rosszabb, amikor a kis mennyiségű hely miatt folyamatosan rendetlenség van a szekrényben. Ha viszont egy speciális kialakítású szekrényt veszünk, amely különleges tárolókkal is rendelkezik, könnyedén van arra lehetőségünk, hogy mindent rendben tartsunk, hiszen a tárolóknak köszönhetően, a megfelelő elrendezés mellett mindig pontosan tudni fogjuk, hogy mit hová teszünk. A gardrób pontosan a variálhatósága miatt lehet remek választás, hiszen nem csak különleges kosarakat és polcokat szerelhetünk bele, de ez mellett akár egyedi világítással is elláthatjuk. Így pedig akár kora reggel, vagy éppen az éjszaka kellős közepén is könnyedén el tudunk majd igazodni a szekrényben. Mivel pedig a gardrób eleje általában tolóajtós, így helytakarékosnak mondható.