Amikor felújítjuk a lakásunkat, arra is oda kell figyelnünk, hogy az régi, elavult fűtés rendszert jobbá tegyük. Sokan az elektromos fűtés mellett teszik le a voksukat, de ez mellett természetesen a hagyományos gázkazánt is megtartják. Azonban ha túlságosan nagy a lakásunk és nem használunk ki minden rendelkezésünkre álló teret, remek megoldás lehet az a fajta elektromos fűtés, amely komoly hatásfokkal rendelkezik, ez mellett viszont áram felvétel tekintetében is igen csak gazdaságosnak mondható. Az egyik legújabb megoldás az úgynevezett fűtő fólia, amely manapság már Magyarországon is kapható. Ezzel a minőségi alapanyaggal olyan komoly és nagy fűtő felületet érhetünk el, amely valóban egyenletes levegőt alakít ki a lakásban, ennek köszönhetően pedig a hőérzetünk igen csak jó lesz. Fontos előnye ennek a fóliának, hogy könnyedén beilleszthető a már meglévő fűtés rendszerbe is, ez mellett pedig akár egyedüli fűtő testként is megállja a helyét. Ha pedig olyan különleges helyekre szeretnénk beilleszteni, mint a tetőtér, arra is van lehetőségünk, hiszen az anyag igen csak sokszínű tud lenni.

elektromos fűtés
2015.09.16.
A fűtő fólia a tetőtérbe is tökéletes lehet
- Nagy Gergő
- 2015.09.16.
- Egyéb
Nagy Gergő
Adminisztrátor
Nagy Gergő bejegyzései
-
Éjjel és nappal is találhatunk jó vízvezeték szerelőt
2022.12.06.
-
Csökkentse számláit velünk, használjon hőszivattyút otthona melegen tartásához
2022.11.16.
-
Kiváló ár/érték arányú műköröm alapanyagok
2022.11.15.
-
Csak a megfelelő gépekkel lehet hatékony a vállakozásunk
2022.10.24.
-
Tartós és dekoratív padlók betonból
2022.10.10.
Nagy Gergő hozzászólásai