Amikor eldöntöttük, hogy megszüntetjük a munkaviszonyunkat, igyekezzünk törvényesen eljárni minden esetben, hiszen csakis így van arra lehetőségünk, hogy ez a folyamat minél előbb lezáruljon. Persze munkát is kell keresnünk, erre pedig megfelelő lehet az internet is, ahol akár Komárom állás központú részeit is maradéktalanul megtalálhatjuk. Sokan úgy gondolják, hogy a munkaviszony megszüntetését úgy kell megkezdeni, hogy közben munkát is keresünk, mások előbb megegyeznek egy másik céggel és csak ekkor szánják rá magukat a váltásra. Fontos, hogy a felmondást mindig írásban tegyük meg, valamint pontos adatokat adjunk meg, és konkrét tényeket közöljünk. Mindenkinek az a legegyszerűbb, ha közös megegyezéssel válunk el egymástól, hiszen a papír munka szempontjából így tudunk a leghamarabb végezni. Amikor pedig már az utolsó munkában töltött nap dátuma is megvan, könnyedén meg tudunk egyezni az új céggel is, hogy pontosan mikor tudunk munkába állni. A kilépő papírjainkat pedig megkapjuk az utolsó napon, így akár már másnap munkába állhatunk teljesen máshol, ahol már aznap be tudnak minket léptetni.

2016.05.09.
A felmondás menete és a munkaviszony megszüntetése
- Nagy Gergő
- 2016.05.09.
- Egyéb
Nagy Gergő
Adminisztrátor
Nagy Gergő bejegyzései
-
Éjjel és nappal is találhatunk jó vízvezeték szerelőt
2022.12.06.
-
Csökkentse számláit velünk, használjon hőszivattyút otthona melegen tartásához
2022.11.16.
-
Kiváló ár/érték arányú műköröm alapanyagok
2022.11.15.
-
Csak a megfelelő gépekkel lehet hatékony a vállakozásunk
2022.10.24.
-
Tartós és dekoratív padlók betonból
2022.10.10.
Nagy Gergő hozzászólásai