Amennyiben fel szeretnénk dobni régi, megunt lakásunkat, érdemes a csempékre összpontosítani. Manapság nagy divattá vált a dekor csempe, amely igen széles körben használható, arról nem is beszélve, hogy szebbnél szebb minták kaphatóak belőle. Méret ügyileg is lehetőségünk van választani, hiszen a kisebb képektől egészen a nagy mintákig kapható a piacon ez a valóban dekoratív csempe fajta. Amennyiben már meglévő csempe mellé szeretnénk dekor csempét tenni, színben és stílusban mindenképp próbáljunk igazodni az eredetihez, hiszen ha nem így teszünk, akár egy olyan eredménnyel is szembesülhetünk, amely számunkra egyáltalán nem szimpatikus. Manapság már az is divattá vált, hogy nem egy-egy csíkot raknak dekor csempével, hanem esetlegesen egy egész falat. Így kiemelik a csempe szépségét, valamint a nagy felületnek köszönhetően igen elegánsnak és tágasnak tűnik a tér ennek köszönhetően. Legyünk tehát nyitottak az új dolgokra, hiszen olyan fürdőszobánk lehet, amelyről nem is álmodtunk az eddigi életünk során.

csempe
2014.02.14.
A dekor csempék egyre kedveltebbek manapság
- Nagy Gergő
- 2014.02.14.
- Egyéb
Nagy Gergő
Adminisztrátor
Nagy Gergő bejegyzései
-
Éjjel és nappal is találhatunk jó vízvezeték szerelőt
2022.12.06.
-
Csökkentse számláit velünk, használjon hőszivattyút otthona melegen tartásához
2022.11.16.
-
Kiváló ár/érték arányú műköröm alapanyagok
2022.11.15.
-
Csak a megfelelő gépekkel lehet hatékony a vállakozásunk
2022.10.24.
-
Tartós és dekoratív padlók betonból
2022.10.10.
Nagy Gergő hozzászólásai